Starshine

Újabb fandomdebüt, ezúttal TheSnipster képregénye (a kép is az ő alkotása), a  Matter of Life and Death van terítéken. könnyed kis cukorfluff Susie szavaira, jó olvasást hozzá.~

Valahogy Élet elkövette azt a hibát, hogy elhitte, az évszakok végre rendeződni fognak. Az emberiség rohamos fejlődése kicsit felborította a kisebb istenek munkáját. Ahogy a bolygójuk egyre változott, úgy változott az évszakok beosztása is. Aztán az emberek észbe kaptak, és már-már elkeseredetten próbálták kijavítani az okozott károkat. Kisebb sikert értek el. Élet büszke volt rájuk, fentről minden úgy tűnt, hogy klappolt végre, egy veszekedésnek se látta nyomát, a négy testvér békésen végezte a feladatát. Helyreálltak az évszakok, Élet pedig nem is lehetett volna boldogabb. Az isten szinte kicsattant, mikor Tavasz bejelentette, hogy idén más lesz, és nem fogja hagyni, hogy Tél megint randalírozzon, hiszen nem egyfelől jött a panasz, hogy miért van húsvétkor hó. Tavasz elhatározása főleg azt jelentette, hogy eljön a megújulás, és Életnek is lesz teremtő munkája a természetben, nem csak az emberek körül. Szerette őket, egyik legjobb alkotásának tartotta az emberi fajt, de nézni, ahogy tönkreteszik magukat és egymást a saját ostobaságuk miatt kissé fájt neki. Sokat dolgozott rajtuk, úgy érezte, így kárba vész a munkája. Valahogy a növények és állatok hálásabbak voltak. Halál persze igyekezett vigasztalni akárhányszor az emberek idejük előtt távoztak, de nem mindig sikerült elterelnie Élet figyelmét. Hiszen minden egyes sikolyt, minden egyes felé irányuló szitkozódást hallott, és nem tehetett semmit, csak állt és végignézte, ahogy a munkája az enyészetté lesz.

Halál csak fáradtan figyelte kedvtelen szerelmét, egyre nehezebben terelte el annak figyelmét, végül egy ölelésen és apró csókokon kívül többre nem futotta. Mást nem akart erőltetni, Élet pedig végül magától túlesett minden ilyen helyzeten, és ment tovább, végezte a munkáját.

Most is arra készült. Átlagos áprilisi napnak indult, mikor felkelt. Félálomban mászott ki Halál mellől a párna és takaróhegy alól, próbálva nem felkelteni az ágyon összegömbölyödve alvó férfit. Küldetését sikerrel végrehajtva egy pillanatra megállt. Szeretetteljes mosollyal nézett le párjára, majd lehajolt hozzá, pillangókönnyedségű csókot lehelve Halál arcára. Az alvó mégis összerezzent, félig felnyitotta szemét, és álomittasan nézett az ágy mellett szobrozó férfira, aki körülbelül olyan fejet vágott, mint akibe belerúgtak. Halál nyújtózott egyet, és erőtlenül Élet felé nyújtotta karját. A férfi mosolyogva fogadta el, és leült mellé.

- Hogyhogy ébren vagy? - kérdezte Halál, elnyomva egy ásítást. Élet vállat vont. Rémálma nem volt, aludni is bírt, mégis felkelt hajnalok hajnalán. Talán a tavasszal jött hirtelen energiája miatt, de lehet, csak úgy. Végül legyintett.

- Felriadtam, semmi komoly - válaszolt. Szabad kezét Halál arcára simította, aki macska módjára bújt oda.

- Gyere vissza.

Élet legszívesebben még visszafeküdt volna mellé, de várta a munka. Igazából mindkettejüket, de egyikőjüknek se akaródzott rendesen felkelni. A meleg, puha ágy visszatartotta őket, a napokig tartó heverészés pedig csábító gondolat volt. Élet végül erőt vett magán.

- Kávé vagy tea? - kérdezte. Halál lustán pislogott, majd nagy nehezen felkönyökölt az ágyon. Eltartott pár percig, míg valamennyire magához tért. Megdörgölte borostyánszín szemeit, aztán kásás hangon felelt Életnek.

- Tea - dünnyögte. Hosszú lábait felhúzva magához átkarolta térdeit, majd úgy tett, mint aki ébren van. Párjának természetesen feltűnt, hogy visszaaludt, így az - tekintetében és mosolyában csintalansággal - egyszerűen megbökte az alvót, aki oldalára dőlt. Halál nyekkenve kapta fel a fejét. Élet felnevetett.

- Gyere, ideje felkelni - mondta kezét nyújtva a fekvő felé. Válaszul valami olyasmit kapott, hogy milyen lehetetlen. Halál végül odanyújtotta a kezét, Élet pedig talpra rántotta. Kézen fogva vezette ki a konyhába, kicsit ingadozva lépkedtek. Előbbi leroskadt az asztalhoz, utóbbi pedig az ablakhoz lépett. Az isten verőfényes napsütésre számítva húzta el a sötétítőket, még hunyorított is, nehogy a fény elvakítsa. Aztán lefagyott. Pont úgy, mint a kinti táj. Hatalmas hópelyhek szállingóztak odakint, fehérbe vonva az előző nap még ragyogó zöld tájat.

- Mi a picsa? - ocsúdott fel Élet döbbenetéből. Rátapadt az ablakra, nem akart hinni a szemének. A szakadó hóeséstől lassan már látni se lehetett, Élet pedig elkezdte tervezni, hogyan fogja kivégezni Telet. Halál közben odacsoszogott mögé, nem számítva a havas táj látványára. Rögtön felébredt, nagyra nyílt szemekkel bámult Életre.

- Mondd, hogy még álmodom - dőlt neki ő is az ablaknak. Párja felmordult.

- Szeretném, ha így lenne. - Élet ellökte magát az ablaktól. - Mi lenne, ha ma lusta napot tartanánk? - vetette fel az ötletet. Halál elgondolkodott.

- Legyen. Azért nem árt szólni, hogy dolgozzanak helyettünk - mondta. Élet bólintott, már rég elintézettnek tudta be a dolgot.

- Mire nem jó, hogy minden istennek van szolgálója. Mindjárt jövök - mondta, majd eltűnt. Halál csak pislogott párja hűlt helyére, aztán nekikezdett a reggeli teendőinek. Pár perc múlva tej fortyogott a tűzhelyen, Halál pedig könyékig lisztes volt. Akart egy kis meglepetést szerezni Életnek, ha már így be lettek havazva. A pár perc hamar egy órává kanyarodott, a férfi pedig vidám mosollyal díszítette a friss süteményeket. Mire elkészült, Élet újra megjelent. Alig ért haza, szinte azonnal megcsapta az édes illat, és berontott a konyhába. Csillogó szemekkel nézett hol az asztalon pihenő süteményre, hol a szelíd mosollyal ácsorgó Halálra. Élet széles vigyorral vetette magát a másik karjaiba. Arcáról sugárzott az öröm. Az őt tartó isten boldogan karolta át, közben Élet szinte rögtön beszélni kezdett.

- Mindent elintéztem. Ja meg beugrottam Bölcsességhez, szereztem pár cuccot - könyveket főleg, mást nem akart a kezembe adni. - Erős utalás legjobb barátja alkoholkészletére. Halál megborzongott, egyáltalán nem bírta az alkoholt. Nem egyszer kapott alkoholmérgezést, kerülte is az italokat. - De azért mást is terveztem - folytatta Élet, majd cselekedett. Ajkait Halál nyakára tapasztotta, csókokkal borítva a bőrt, néhol megszívva. Kezei szabadon vándoroltak, ujjbegyeivel végigsimított kedvese oldalán. A férfi megborzongott a hirtelen jött figyelemre. Még élénken emlékeiben élt az első pár alkalmuk, nem is szólva arról az időről, mikor újra kapcsolatba kezdtek. Olyanok voltak néha, mint a hormontúltengéses kamaszok. Persze, nem hibáztatja magukat. Ismét fel kellett fedezniük egymást, hiszen oly sok minden a múlt homályába veszett. A emlékek megfakultak - főleg Élet részéről, aki sokáig nem is emlékezett a közös múltjukra. De ennek már vége, ezzel is lezárult egy korszak.

Halál elmosolyodva tolta el magától Életet.

- Kíváncsi lettem.

- Csak várd ki a végét.

Az alacsonyabbik kacsintott. Párja borostyánszín szemeivel lepillantott a férfira, aki kaján, ravasz mosollyal nézett fel rá. Halál - hogy letörölje a vigyort Élet arcáról - csókra hajolt, majd hirtelen elkapta a fejét, így a karjai közt tartott férfi az ajkai helyett az arcával találkozott. Egy pillanatra megállt a levegő, majd egyszerre törték meg a csendet, eleinte visszafojtott, majd egyre harsányabb nevetésükkel.

- Aha, szóval ez volt a bosszú, mi? - kérdezte Élet.

Halál nevetett.

- Csak várd ki a végét - idézte, amit a másik mondott, majd apró puszit nyomott engesztelésül Élet ajkaira, aztán ellépett tőle, felvéve a sütis tálcát belibbent szobájuk rejtekébe. A zöld szemek követték alakját, majd gazdájuk - miután két bögrét kezébe véve a tűzhelyen gőzölgő tejből kakaót készítve - Halál után iramodott. A másik isten már a kandalló előtt ülve várta, amiben csendesen ropogott a tűz, meleg fénybe vonva a félhomályos szobát. Élet mosolyogva foglalt mellette helyet, elfészkelve magát a párnahalomban, amiben ültek. Letette a bögréket a sütis tálca mellé, utóbbiból pedig el is vett pár darabot.

- Hoztam kakaót. És finom lett a süti, csókoltatom a cukrászt - mondta, majd be is váltotta, amit ígért. A magasabbik szerető mosollyal viszonozta a csókot. Elhajolva párjától Élet az italokért nyúlt.

Halál szemei felcsillantak, ahogy a bögrére pillantott. Élet odanyújtotta neki a kakaót, amit a másik hálás pillantással vett át.

- Vigyázz, forró.

- Tudom. De jól esik, köszönöm. - Halál megborzongott, és nagyot kortyolt a meleg italból. Élet kérdőn vonta fel a szemöldökét. Fázik? Kicsit furcsállta, hiszen a tűz melegített, és a forró kakaó is segíthetett kedvesén, de ezek szerint többre volt szükség. Megfordulva az ágy felé az annak végében összegyűrt plédbe markolt, majd egyet rántva rajta magukra terítette az egészet. Viszont valamivel nem számolt.

- Mondd csak… mondták már, hogy nevetséges, milyen baromi hosszúak a lábaid? - kérdezte, erősen szuggerálva Halál lábait, amik látványosan kilógtak a pléd alól. A mellette ülő férfi önérzetesen szipogott, arcát vörösre festette a zavara.

- Nem tehetek róla. Amúgy se panaszkodsz.

- Most se panaszkodom, de legalább nem én vagyok a két lábon járó óriáskaró.

Halál erre csak annyival reagált, hogy Élet szájába tömött egy marék sütit. Az isten meglepett hangot adott ki, majd egy óvodást megszégyenítő duzzogó arckifejezést vágott, hogy aztán elrágcsálva a szájába tömött édességet újra Halál felé fordulhasson és átkarolhassa.

- De attól még így szeretlek, az én karóm vagy.

- Lehetetlenül hülye vagy - sóhajtott Halál. - Az én hülyém - tette hozzá suttogva, puszit nyomva az őt ölelő fejére.

Percekig ültek így, a tűz ropogását hallgatva, majd a percek egyre hosszabbra nyúltak, órákká fordultak. Egész nap bent ültek, betartva a lusta napjukat, és vagy a Bölcsességtől kölcsönzött könyveket olvasták, vagy egymással beszélgettek. Egy ponton Élet még el is aludt bekucorodva Halál ölébe, aki csak mosolyogva figyelte, ahogy a másik szuszog. A magasabbik próbálta megállni, hogy ne kezdje el simogatni párját, de engedett a csábításnak, és óvatosan beletúrt az alvó hajába, aki macska módjára reagálva belesimult az érintésbe. Mindketten élvezték azt a kis nyugalmat, ami most megadatott nekik. A munkájuk miatt nem sok idejük van megállni és pihenni, egyikük se olyan, hogy a szolgálóikra hagyja a munkájukat. Szeretnek az emberi világban lenni, bár jóval különböző okokból, hiszen Élet - Halállal ellentétben - szereti a munkáját. Viszont Halál pont, hogy a másik isten alkotásait kedveli igazán, így mindig jól esik neki, ha láthatja, miket teremtett Élet. Lenyűgözte a szépség és a kreativitás, ami a férfi munkáját övezte.

Nem tűnt fel egyiküknek se, hogy kint a hóesés elcsendesült, a hatalmas pelyhek apró, fehér foltokká zsugorodtak, és földet érve elolvadtak. A Nap már rég lement, de a csillagok nem bukkantak elő, sötét felhők takarták el őket. Az épp felébredő Életnek szúrt szemet elsőként a csillagtalan éjszaka. Durcásan csücsörített, így ugrott a szokásos esti tradíciójuk: közösen fürkészték az eget, újdonságok után kutatva, amit nem igazán találtak, de jól esett mindkettejüknek vizsgálni az éjszakai égboltot. Nyugodt volt és békés, olyan, amire szükségük volt. Bár ma egész nap a pihenés volt minden programjuk, Élet nem hagyhatta, hogy egyszer is ki kelljen ezt hagyniuk. Halál mellette már félig aludt, feje időnként lebillent. Mielőtt még teljesen elszundított volna, Életnek felgyulladt egy szikra a fejében. Meglepetésszerűen magukra rántotta a takarót és feltérdelt, fél kezével tartva a plédet. A mellette ülő hirtelen riadt fel, kérdőn tekintett rá. Élet szabad kezét Halál arcára simította.

- Hunyd be a szemed.

A férfi kérésére Halál lehunyta pilláit, és várt. Érezte, ahogy kedvese keze eltűnik az arcáról, majd mintha csilingelést hallott volna. A lehunyt szemhéjak mögül is érzékelte, hogy a tűz fénye kialszik, majd a hirtelen sötétségbe halványan derengő foltok keveredtek. A kíváncsiságtól vezérelve próbálta kinyitni a szemét, de Élet keze rögtön ott termett.

- Ne less. Mindjárt kinyithatod.

Hallotta a hangján, hogy a férfi mosolyog, és látta maga előtt azt a kisfiús, ravasz mosolyt, ami miatt akaratlanul is kicsit feljebb húzódott a szája sarka.

- Tartsd a kezed - jött a következő kérés Élettől. Halál szó nélkül feltartotta a kezét. Pár pillanattal később valami melegséget érzett, ezt követték párja szavai.

- Kinyithatod - mondta, Halál pedig így tett. A látványtól egyszerűen elámult. A pléd alatt, amit Élet fél kézzel tartott, csillagok lebegtek, akár az égbolton, kezére lepillantva pedig egy újabb szikrázó, a többinél nagyobb csillag pihent a markában. A bőrét körülölelő feketeségben még erőteljesebben ragyogott a pinduri égitest, megvilágítva az arcát. Teljesen le volt nyűgözve, nem gondolta volna, hogy Élet erre készül. Sugárzott a boldogságtól, ahogy a csillagok körbeölelték őket. Párjára pillantott, aki kíváncsian figyelte a reakcióját. Halál szóra nyitotta a száját.

- Igazán kitettél magadért. Csodásat alkottál, mint mindig.

- Ugyan, ez semmiség. Nem hagyhattam, hogy akár egy este is kimaradjon a csillagok bámulása édes kettesben.

Halál erre csak felnevetett. Miután kigyönyörködték magukat az apró égitestek bámulásában, Élet szép lassan elkezdte őket eltüntetni. Egyesével, fokozatosan halványultak el, majd apró pukkanás keretében fénylő porként hullottak rájuk. Egyedül a Halál kezében lévő maradt meg. Élet nemes egyszerűséggel az ágyuk felé pöccintette.

- Kellett már egy új lámpa. Ez még jól is néz ki - magyarázta vigyorogva, majd - a magasságkülönbséget és fizika törvényeit meghazudtolva, akár bármelyik másik isten a saját világukban - felkapta Halált, és az ágyra dobta. A férfi csak nyekkent erre egyet, és figyelte, ahogy kedvese mellévetődik.

- Nem kéne előbb fürdeni? Vagy enni valamit...? - kérdezte zavartan.

Élet odagurult hozzá és átkarolta.

- Sssh, majd reggel. Most alszunk. Egyébként meg, kivártam a végét, de nem lett semmi. Csalódnom kell, mi? - incselkedett kedvesével félálomban.

Halál csak sóhajtott, majd magukra húzta a takarót.

- Reggel erre visszatérünk.

Közben jobban belegondolt abba, mit csináltak ma. A semmin kívül. Lássuk csak… ültek a kandalló előtt, édességet ettek, és ruhát se cseréltek. Végül is tényleg, egész nap pizsamában voltak, legalább azzal nem kell foglalkozni.

Hosszas fészkelődés után mindketten megtalálták a számukra tökéletes pózt, megfelelően egymásba gabalyodott végtagokkal. Egy darabig félig suttogott szavak röpködtek a levegőben, majd egyre darabosabbá vált a beszédük, és halkabbak lettek, majd teljesen elnémultak, csak a szuszogásuk hallatszódott.

Békés éjszaka várt rájuk, fejük felett pedig halványan derengett csillaguk, őrizve álmukat.